Összes oldalmegjelenítés

2016. augusztus 13., szombat

Orvossal pereskedés, kórházzal pereskedés előtt - Beszélje meg szakemberekkel vélelmeit!


Szögezzük le a legelején, hogy az egészségügy Magyarországon még ma is sok ország számára irigylésre méltó példa!


Az egészségügyben dolgozók igen nagy többsége vidéken és Budapesten, szinte erején felül próbálja megtartani a színvonalat.






Betegek és hozzátartozóik számára mindig nehéz feldolgozni, hogy a gyógyulás csak egy esély, de néha a szakemberek sem tehetnek többet, mint amennyit megtettek.


Éppen ezért a betegek és egészségügyben dolgozók számára egyformán fontos, hogy a beteg jogsérelmek és vélelmek tisztázódjanak, ahol szükséges gyors egyezséggel lezáruljanak!





Beteg jogsérelmek körében, az orvosi műhibák eseteiben a diagnosztikai tévedések az egyik legerősebben bizonyíthatóak, éppen a más orvosok diagnózisai miatt!

Beteg tájékoztatása az egyik neuralgikus pont a betegek jogainak érvényesülése közben.




Műtét közbeni komplikációk nem számítanak műhibának, hanem a kockázat részei. Ezért a betegek tájékoztatása, annak körülményei komolyan jelentőséggel bírnak.






Vitarendezési konzultáció ill. eseti szakértői vélemények. (Több más szakterület mellett: traumatológia, sebészet, háziorvosi terület vitáiban.)

TANÁCSADÁS PEREK ELKERÜLÉSE – ESETI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYEK KÉSZÍTÉSE – ADR KONZULTÁCIÓK – ELJÁRÁSOK

Időpontra bejelentkezés saját panasszal: 06-305-992-842 (Munkanapokon 12h-18h)